A sofőrszolgálat egy új, ám annál népszerűbb megoldás az esti buliból hazafelé tartó útra: hívjunk bérsofőrt, aki saját kocsinkkal szállít minket haza – így komfortos, illetve jutányos egyszerre. Ezúttal csak a gázolaj ára változik, a Mol két forinttal emeli a literenkénti árat. Az Adó-verzió 2002 ügyviteli és szolgáltatás Kft. Megnéztük, hogy mit jelent a 400 forintos buszjegy. Én meg azt szeretném, ha a sokat tb-n levők is magasabbat fizetnének, meg akik mminden náthával orvoshoz futnak.
Az autósok, a közvetítők és a biztosítók életét is megkönnyítő újdonság léphet ugyanakkor életbe hamarosan: az írásbeliségnek megfelelő formán túl már tisztán elektronikusan is lehet majd kgfb-szerződést kötni vagy éppen felmondani, amire a többi biztosítástípus esetében már eddig is volt lehetőség.
A Feminának is, a Vénusznak is van saját felelősségbiztosítása, ami arra szolgál, hogy ha az autó netán balesetet szenved, és kiderül róla, hogy nincs kötelezője, akkor a cégek helyt tudjanak állni. Jex Dénes, a Sofőrhívó alkalmazás atyja szerint erre azért volt szükség, mert nem létezik legolcsóbb, vagy leggyorsabb sofőrszolgálat.
A kis otthonka alig takarta el a fenekemet-akkor erre nem is gondoltam-így, amikor lehajoltam megláthatta bugyi nélküli popsimat. Nem véletlenül nevezik Budapestet Magyarország vízfejének. Ezalatt az idõ alatt az angolul is kiválóan beszélõ, szakmailag is jól képzett ügyintézõnk tájékoztatja Önt az Általános Szerzõdési Feltételekrõl és válaszol ügyfelünk további kérdéseire.
Fürdőruha, bikini használata elfogadott a kevésbé látogatott tengerpartok, illetve szállodai úszómedencék esetében, de minden egyéb helyszínen póló és lábakat takaró nadrág, vagy háromnegyedes szoknya viselete kívánatos. Hogy ez minden esetben így legyen, kérjük kedves ügyfeleinket, hogy a budapesti rendelés esetén 30 perccel előbb jelezzék igényüket.
Borítékolható a korrupció növekedése be fog indulni a sírás, hogy neki a jogosítvány a munkához kell és persze lesznek olyanok is, akiket nem fog érdekelni, hogy nincs jogosítványuk (elvégre a vezetési képesség nem múlik el a jogosítvány elvételével).