Sofőrök jelentkezését várjuk saját autóval. A taxi is jó ötlet lenne, de akkor kénytelen lenne hátrahagyni az autóját.

Ilyen esetekben is a sofőrszolgálat a legmegfelelőbb választás, hiszen a hazajutás már nem járhat stresszel. Személyi sofőrszolgálatunk lehetővé teszi kedves ügyfelünk számára, hogy kényelmesen saját autójával utazhasson egész nap, ha bármilyen okból nem kíván vagy nem tud vezetni. Célom egy olyan minőségi szolgáltatás nyújtása, amely a nap bármely időszakában (0-24) igénybe vehető, nem szükséges napokkal előre jelezni, mégis mindig rendelkezésre állunk.

sofőrszolgálatEz azért fontos, mert ha az adott sofőrszolgálat csak pár százezer forintos tőkével rendelkezik, akkor előfordulhat, hogy egy olyan drágább autó esetében, amelynél az okozott kár kicsi vagy közepes mértékű, a kár önrészét nem tudja kifizetni. Fontos, hogy az ügyfél biztonságban érezze magát a sofőr mellett, ezért is fontos a sofőrszolgálat választásakor erre is figyelni. Valójában a sofőrszolgálat sem szereti várakoztatni az ügyfelét, de mindenhol előfordulnak technikai, szervezési és forgalmi okok, ami miatt mégis sikerül a várakoztatás.

Természetesen ezek a késéses és várakoztatások a Jósofőr Sofőrszolgálat esetében nem jellemzőek! Hivatásos sofőrjeink gyakorlottan vezetnek modern és veterán, automata és manuális gépjárműveket is. Szolgáltatásunk egyedi jellemzői: időgarancia a kiérkezésre, bankkártyás fizetés, maximális diszkréció, non-stop rendelkezésre állás, 15 millió forint értékben biztosítjuk autóját. Sofőrjeink egytől-egyig nagy gyakorlattal rendelkező, megbízható emberek!

Sofőrszolgálatunk kötelező felelősségbiztosítással rendelkezik a Generáli biztosítónál és így önt és gépkocsiját biztonságba érezheti. Árak , sofőr, sofőr-szolgálatok Budapesten , olcsó sofőrök, Budapesti Bendegúz-sofőrszolgálat, taxi helyett, soförszolgalat, fix soförszolgálat, Budapest, Pestmegye, olcsó, megbízható, pontos, korrekt, gyorsan, azonnal Agárd Albertirsa Alsónémedi Aszód Bag Biatorbágy Bicske Budajenő Budakalász Budakeszi Budaörs Bugyi Csévharaszt Csobánka Csomád Csömör Dabas Délegyháza Diósd Dobogókő Domony Dorog Dömös Dömsöd Dunabogdány Dunaharaszti Dunakeszi Dunaújváros Dunavarsány Ecser Ercsi Érd Erdőkertes Esztergom Etyek Felcsút Felsőpakony Fót Galgahévíz Gárdony Gomba Göd Gödöllő Gyál Gyömrő Gyuró Halásztelek Hatvan Herceghalom Hévízgyörk Iklad Inárcs, Kakucs Isaszeg Kartal Kápolnásnyék Kerepes Kiskunlacháza Kisoroszi Kistarcsa Lakihegy Leányfalú Leányvár Lórév Maglód Martonvásár Mány Mende Mogyoród Monor Nagykovácsi Nagymaros Nagytarcsa Némediszőllős Ócsa Őrbottyán Örkény Páty Pécel Perbál Péteri Pilis Pilisborosjenő Piliscsaba Piliscsév Pilisjászfalú Pilisvörösvár Pilisszántó Pilisszentiván Pilisszentkereszt Pilisszentlászló Pilisszentlélek Pomáz Pusztazámor Ráckeve Remeteszőlős Sári Solymár Sóskút Surány Sülysáp Szada Szár Százhalombatta Szentendre Székesfehérvár Szigetbecse Szigetcsép Szigethalom Szigetmonostor Szigetszentmiklós Szigetszentmárton Szilasliget Sződ Sződliget Tahi Tahitótfalu Taksony Tárnok Tatabánya Telki Tinnye Tordas Tök Tököl Törökbálint Üllő. Hívását követően igyekszünk minél előbb a megrendelt címre kiérni, hogy Önnek a lehető legkevesebbet keljen várnia.

Volt valami ilyesmi szolgáltatás láttam valahol, csak má nem tuom hol. 10 éves gépjárművezetési gyakorlat, budapesti helyismeret, saját autó és mobiltelefon szükséges (PÁV2 előnyt jelent). Vállaljuk Budapest területén és annak agglomerációs vonzáskörzeteiben pótsofőr küldését 20-30 percen belül.

Újdonságként,-bővítve szolgáltatásainkat partnercégeinkkel közösen ajánljuk Önöknek luxus bérautóinkat jeles alkalmakra és luxus lakóautónkat hosszabb külföldi utakra is! Ez általában az önök autójával történik, s míg Ön dolgozik, telefonál, ezt a figyelme megosztása nélkül teheti meg, mert a vezetés gondját levesszük az Ön válláról. -Egészségügyi vizsgálatra,beavatkozásra történő el és hazajutáshoz sofőr biztosítása.

Ha délután 2 és este 8 között, de legalább 2 órával az utazás előtt felhívod sofőrszolgálatunkat, és megadod 1 óra pontossággal, hogy mikor menjünk érted, és persze körülbelül hová, a viteldíjból 500 Ft kedvezményt kapsz. A sofőrszolgálat Budapest számára addig szinte úri huncutságnak számított, de az élet sokat változott azóta. A Sofőröm Sofőrszolgálat Budapest számára elhozta a fesztelen szórakozás kényelmes és legális útját.

Képzett sofőrjeink mögött sokszázezer levezetett kilométernyi tapasztalat van, garantálván biztonságodat, és persze az autódét. Az egyre növekvő piac kielégítésére született meg a Pluszsofőr sofőrszolgálat! 10 percen belül már ott is volt a kért sofőr, akinek segítségével hazajutottam.

Borkóstolóra mentünk feleségemmel, ahonnan autóval csak sofőrszolgálattal tudtunk hazajutni.